Kikapcsolódás, Programok

simonvendégház 2009. szeptember 21.

Az aktív kikapcsolódást kedvelőket egész évben változatos programokkal várja Abádszalók és a környező kistérségek. Ízelítőnek álljon itt néhány példaképpen.

Kora tavasszal „Tiszator” böllérverseny

Meghívásos böllérfesztivál 30 böllér, 30 csapat és 30 disznó részvételével. Kóstoló a nap bármely szakában a reggeli pálinkától, hagymás sült vértől a kora esti tepertőig. A résztvevő csapatok a falusi disznótor minden műveletét elvégzik 30, helyben kialakított portán, a közönségnek csak enni és szórakozni kell. Az idén már a VII.-ik kerül megrendezésre március 9-10.-én . Mindennap kirakodó vásár és szórakoztató műsorok is lesznek.

Abádszalóki nyár

Az abádszalóki nyár eseménysorozat május elejétől – szeptember végéig különféle kulturális és szabadidős rendezvényekkel, programokkal várja a pihenésre vágyókat.

A eseményekről minden évben programfüzet készül, valamint elérhető a www. szalok.hu honlapon.

Szüret

Felvonulás – Szüreti bál

Szeptember végén lovas, fogatos felvonulás, néptáncosok, nótakörök fellépésével, kisbíró vezetésével.

Késő ősszel, télen

Ősz végére elcsendesedik a tó és környéke, jóidőben tartalmas kirándulásokat lehet tenni a tó környékén. Télen a tó vize befagy és ha megfelelő az időjárás, korcsolyázásra, fakutyázásra alkalmas.

Kikapcsolódási,sportolási lehetőségek

  • Abádszalók strand (vízi csúszda, vízi bicikli, vízi sí, jetsky, nyugágy, napvédő bérelhető.)
  • Vitorlás, motorcsónak (5 tonnáig) kikötő, magas szintű biztonsági, technikai és egyéb club jellegű szolgáltatásokkal.
  • Kerékpár túra a tó körül, bérelhető járművekkel
  • Sport horgászat . (folyón, tavon, főcsatornán, gátról, csónakból)
  • Csónak túrák, kirándulás, madár les, fotózás
  • Baba múzeum (népművészeti kiállítás)

További látnivalók, program lehetőségek

  • A Tisza-tó élővilágának bemutatása a Tisza-tavi Ökocentrumban,
  • Szélmalom Kunhegyesen,
  • Tiszafüred Fazekas tájház,
  • Tiszafüreden a Robin kaland sziget,
  • Gyógyvizű strand Berekfürdőn,
  • Termál fürdő Tiszaörs- fürdőtelepen,
  • Hortobágyi Nemzeti Park rendezvényei,
  • Debreceni Virág Karnevál,
  • Eger – Szépasszonyvölgy, vár, Egerszalók termálfürdő
  • Hozzászólás(0)